A bértárgyalások során a munkavállalók és a munkáltatók közötti egyeztetések alapján határozzák meg a munkavállalók fizetését. Mielőtt azonban munkavállalóként az „all-in” taktikájával állnánk bele ezekben a tárgyalásokba, érdemes néhány szempontot végiggondolni.
A rendkívül magas infláció a reálbércsökkenést eredményezheti
Az infláció növekedése – érezzük napi szinten – lényegesen magasabb költségeket eredményez a vásárolt áruk és szolgáltatások terén. „Egyre drágább az élet”, mondhatjuk, miközben a bérek emelkedése képtelen felvenni ugyanezt a növekedési tendenciát.
Az állami vagy önkormányzati szintű munkahelyek béreinek mértékét jelentősen befolyásolják a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek kormánnyal való tárgyalásainak eredményessége.
Ez pedig hatással van a minimálbér összegére is. Ha az infláció magas, akkor a minimálbér emelése is szükséges lehet annak érdekében, hogy a munkavállalók a korábbi, vagyis megszokott életszínvonalukon tudjanak élni.
A vállalkozásoknál munkát vállaló dolgozók számára részben a minimálbér összege a meghatározó, hiszen ez az a minimum bér, aminél egy vállalkozás sem adhat kevesebbet.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetség friss üzleti barométer kutatásában a választ adó vállalkozások túlnyomó többsége azt mondta, a jelenlegi inflációs nyomást várhatóan nem tudja majd követni ekkora mértékű béremelés. Válaszaik szerint az látszik körvonalazódni, hogy mintegy 5-10%-os béremelés lehet reális, miközben a 2023-as egész éves infláció 18%.
Ez pedig azt jelzi, hogy 2024-ben, az ide nehéz esztendő után, reálbércsökkenés lesz.
Kicsit segíthet a cafeteria és béren kívüli juttatás
De mit tehet ebben az esetben a munkavállaló? Miközben persze az infláció hatása érinti a cafeteriát és a béren kívüli juttatások mértékét is, mégis érdemes ezekre a tételekre is fókuszálni.
Bár kétségtelenül adózási szempontok miatt sok esetben kötött pályán mozognak a munkáltatók, Fata László, cafeteria-szakértő 2023 januárjában azt írta „a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje 2022-ben megfordult és a keret emelkedése tovább folytatódott. A 2022-ben mért átlagos 366.313 forintos bruttó éves keret idén 405.627 Ft lett.
Ez nagyjából 10 százalékos növekedés az előző évhez képest”. A szakértő akkor hozzátette, látható egy olyan tendencia is, miszerint egyre nagyobb keretösszegekkel egészítik ki a béreket a munkáltatók. Ez ugyebár lényegesen kedvezőbb adózású juttatás, mintha bérként kellene elszámolni.
Márpedig itt összeér a munkavállalók és munkáltatók érdeke. A kedvezőbb adókulccsal rendelkező béren kívüli juttatásokat nagyobb eséllyel adhatja egy munkáltató, amely ezekben a nehéz években sokat segíthetnek a munkavállalóknak.
De mik ezek a leggyakoribb béren kívüli juttatások?
A Bank360 nemrégiben szedte össze ezeket. Mit írják, alapvetően három kategóriát érdemes meghatározni:
- az adómentes juttatások,
- az egyes meghatározott juttatások, amelyek után kell adózni, de kevesebbet, mint a munkabér után,
- bérjövedelemként adózó juttatások.
Nézzünk egypár példát!
Adómentes juttatások:
- sportrendezvényre szóló belépőjegyek;
- belépő kulturális rendezvényekre vagy kulturális szolgáltatások igénybevételére;
- óvodai vagy bölcsődei támogatás, mely akár az étkezés kifizetésére is fordítható: a költségek mértékéig adómentes,
- járványügyi szűrővizsgálat, védőoltás: a költségek mértékéig adómentes,
- kerékpár használat (akár elektromos kerékpár is): a költségek mértékéig adómentes,
- közösségi autómegosztás (akár elektromos autókra is): a költségek mértékéig adómentes,
- ingyenes vagy kedvezményes számítógép használat (nincs költséghatár),
- munkaruha biztosítása,
- továbbképzések az iskolarendszeren kívül: a költségek mértékéig adómentes.
Ugyanígy adómentesen tudja támogatni a munkáltató a munkába járást is, valamint autóval történő utazást is támogathatnak a munkáltatók, 18-30 forinttal kilométerenként.
Kedvezményes adózású juttatások
Van a béren kívüli juttatásoknak egy csoportja, amely után kell adózni, de kevesebbet, mint az alapjövedelem után. Ennek az összesített adókulcsa 33,04%.
Évente ebben a formában legfeljebb 450 ezer forintot adhat a munkáltató a munkavállalóknak, ez 2023-ban kivételesen akár 650 ezer forint is lehet, és a felhasználhatóságot is módosította a kormány. A SZÉP Kártya adóterhe a rekreációs keretig 28 százalék.
Szintén ebbe az adózási kategóriába tartoznak az úgynevezett célzott juttatások, melyek lehet nyugdíjcélúak, de akár egészségpénztári juttatás is. El lehet költeni a pénzt többek között fogászati kezelésre, szűrővizsgálatokra, szemüvegre, de akár lakáshitel törlesztésre is.
Bérjövedelemként adózó juttatások
2019 óta vannak olyan cafeteria elemek is, amelyek után ugyanannyi adóterhet kell megfizetni, mint a bérjövedelem után, vagyis a munkáltató és a munkavállaló is adózik utánuk.
Mindezeket azért érdemes tudni, mert egy bértárgyalásnál jól jöhet, ugyanis a kedvezőbb adózású juttatásokat a munkáltatók könnyebben elfogadják.
Munkavállalói teljesítmény és felelősség, hosszú távú elköteleződés
Az infláció hatása érinti a munkavállalói teljesítmény és felelősség kérdéseit is, hiszen a reálbércsökkenés „húsba vágóan” is érintheti a munkavállalókat. Ha az infláció magas, akkor ráadásul a munkáltatók általában nagyobb nyomást gyakorolnak a munkavállalókra, hogy hatékonyabban dolgozzanak és jobb eredményeket érjenek el. Ezért az infláció növekedése növelheti a munkavállalók felelősségét és teljesítménye iránti elvárásokat.
Az infláció hatása befolyásolhatja a munkavállalók hosszú távú elköteleződését is. Ha az infláció magas, akkor a munkavállalók hajlamosak lehetnek gyakrabban váltani munkahelyet, hogy jobb fizetést és juttatásokat érjenek el. Ezért az infláció növekedése csökkentheti a munkavállalók hosszú távú elköteleződését egy adott munkáltatóhoz.
Tény, ami tény, 2023 és a következő év minden bizonnyal nehéz lesz a munkavállalók és a munkáltatók számára is, miközben meg kell találni a köztes megoldásokat.
Egyik oldalról ez lehet béremelés, vagy béremelés és béren kívüli juttatás, másrészt nyilvánvalóan el lehet gondolkozni munkahelyváltáson, vagy akár egy új karrier építésén is, ha elég bátrak vagyunk.
A HR-Rent aktuális belföldi és külföldi állásajánlatai közül itt lehet böngészni!
Fotó: Freepik