Diákmunka

Interjú egy kiközvetített diákunkkal

Interjú egy kiközvetített diákunkkal
Az egyik kiközvetített diákunk HR gyakornokként dolgozik egyik pécsi partnercégünknél. Gábor 23 éves, és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán tanul vezetés és szervezés mesterszakon.
 

Hol hallottál először a Prodiák iskolaszövetkezetéről?

Egyik hallgatótársam említette a Prodiák diákszövetkezetet, és én azonnal be is léptem a Facebook csoportjukba, ahol nem sokkal később meg is hirdették a gyakornoki állást, amire jelentkeztem.

Miért diákszövetkezeten keresztül kerestél munkát? Milyen előnyöket jelenthet ez számodra?

Mindenképpen szerettem volna szakmai tapasztalatot szerezni egy helyi cégnél az egyetemi tanulmányaim alatt, és mivel nem tudtam merre keressek, hasznos volt számomra, hogy beléptem az iskolaszövetkezetbe, mert mindenben segítettek és segítenek a mai napig.

Hogy telik egy napod a munkahelyeden?

Hetente 2-3 alkalommal megyek csak be az irodába, van lehetőség arra is, hogy home office-ban is dolgozzak otthonról. Az irodában nagyon segítőkész, kedves munkatársaim vannak,  kávéval indítjuk közösen a napot, sokszor együtt is ebédelünk. Változatos feladataim vannak, asszisztensként támogatom a HR csapat munkáját. Sok adminisztrációs munkám van, de a kreatív ötleteimet is szívesen meghallgatják.

 

Miért ajánlanád másoknak is a Prodiákot?

Mindenben segítenek a diákoknak, ad egy biztonságos keretet a gyakornoki munkának. Sok céggel állnak kapcsolatban, így biztosan mindenki talál számára megfelelő munkát.

Adatvédelmi Központ

Funkció és teljesítmény sütik

A Funkcionális cookie-k lehetővé teszik a honlapunknak a már megadott részletek elmentését és, hogy ezen adatok alapján tökéletesített és személyre szabottabb funkciókat kínáljunk. Ezen cookie-k csak anonimizált információkat gyűjtenek és tárolnak, tehát nem tudják követni az Ön egyéb honlapokon való mozgását. A teljesítmény cookie-k arról gyűjtenek adatokat, hogy hogyan használják a honlapunkat. Ezeket arra használjuk, hogy jobban megértsük miként használják a honlapunkat, hogy annak tartalmát és funkcióit javítsuk. Kérjük vegye figyelembe, hogy a funkcionális és teljesítmény cookie-k kikapcsolása korlátozhatja a honlapunk bizonyos funkcióinak működését. A honlapunkon a következő Funkció és Teljesítmény sütiket használjuk:

_ga, _gat, _gid, fr, _fbp, act, c_user, datr, locale, presence, sb, spin, wd, xs
_ga, _gat, _gid
fr, _fbp, act, c_user, datr, locale, presence, sb, spin, wd, xs

Szükséges sütik

Feltétlenül szükséges sütik olyan funkciókat biztosítanak, amelyek nélkül a honlapunk nem használhatók rendeltetés szerűen. Ezen cookie-kat kizárólag mi használjuk, ezért ezek az első fél cookie-jai. A feltétlenül szükséges cookie-k használatához az Ön hozzájárulására nincsen szükség. Ezért a feltétlenül szükséges cookiekat nem lehet be és kikapcsolni. A honlapunkon a következő Feltétlenül szükséges sütiket használjuk:

wp-settings-{X}, wp-settings-time-{X}, wordpress_test_cookie, gdpr[allowed_cookies], gdpr[consent_types], gdpr[privacy_bar], _icl_current_language, wpml_referer_url