Belföld Diákmunka

Interjú egy kiközvetített diákunkkal

Interjú egy kiközvetített diákunkkal

A dél-dunántúli régióban évek óta diákmunka közvetítéssel is foglalkozunk. A Prodiák jelenleg Magyarország egyik piacvezető iskolaszövetkezete.

Az egyik kiközvetített diákunk kontroller gyakornokként dolgozik Baranya megyei partnercégünknél. Eszter 22 éves, és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatója.

Hol hallottál először a Prodiák iskolaszövetkezetéről?

A PTE Állásajánlatok Facebook csoportban láttam egy posztot egy olyan pozícióról, amelyet a Prodiák hirdetett meg.

Miért diákszövetkezeten keresztül kerestél munkát? Milyen előnyöket jelenthet ez számodra?

A legnagyobb előny számomra az, hogy rugalmas foglalkoztatási formában tudok dolgozni, így mellette koncentrálhatok az egyetemi tanulmányaimra is, valamint szakmai gyakorlatot is szerezhetek.

Hogy telik egy napod a munkahelyeden? 

A koronavírus-járvány miatt kevesebben dolgozunk bent az irodában, mint általában, de így is jó a hangulat. Reggel beszélgetünk egy keveset, aztán mindenki nekiáll a saját dolgának. Nekem jelenleg projektekhez kapcsolódó feladataim vannak, így eléggé változatosak a napjaim, mindig tanulok valami újat. A kollégaimmal leginkább Skype meetingeken beszéljük meg az aktuális teendőket és tudnivalókat. Az ebédidőt közösen töltjük azokkal, akikkel éppen bent vagyunk az irodában, és nem munkához kapcsolódó témákról beszélgetünk, hogy kicsit kikapcsolódjunk és jobban megismerjük egymást. Ebéd után megbeszélést tartunk, amelyen minden kontrollingos kolléga jelen van, ezen egyeztetünk az éppen aktuális témákról. A délután további részét mindenki a saját feladataival tölti. A járvány előtti időszak kicsit pörgősebb, változatosabb volt ilyen szempontból, de így sem telnek unalmasan a napjaim.

Miért ajánlanád másoknak is a Prodiákot?

Nyitvatartási idejük alkalmazkodik a munkavállaló diákokhoz, így nem kell előbb eljönnöd a munkahelyedről, hogy odaérj zárás előtt az irodába. Emellett rugalmasak, segítőkészek és megbízhatóak is.

Adatvédelmi Központ

Funkció és teljesítmény sütik

A Funkcionális cookie-k lehetővé teszik a honlapunknak a már megadott részletek elmentését és, hogy ezen adatok alapján tökéletesített és személyre szabottabb funkciókat kínáljunk. Ezen cookie-k csak anonimizált információkat gyűjtenek és tárolnak, tehát nem tudják követni az Ön egyéb honlapokon való mozgását. A teljesítmény cookie-k arról gyűjtenek adatokat, hogy hogyan használják a honlapunkat. Ezeket arra használjuk, hogy jobban megértsük miként használják a honlapunkat, hogy annak tartalmát és funkcióit javítsuk. Kérjük vegye figyelembe, hogy a funkcionális és teljesítmény cookie-k kikapcsolása korlátozhatja a honlapunk bizonyos funkcióinak működését. A honlapunkon a következő Funkció és Teljesítmény sütiket használjuk:

_ga, _gat, _gid, fr, _fbp, act, c_user, datr, locale, presence, sb, spin, wd, xs
_ga, _gat, _gid
fr, _fbp, act, c_user, datr, locale, presence, sb, spin, wd, xs

Szükséges sütik

Feltétlenül szükséges sütik olyan funkciókat biztosítanak, amelyek nélkül a honlapunk nem használhatók rendeltetés szerűen. Ezen cookie-kat kizárólag mi használjuk, ezért ezek az első fél cookie-jai. A feltétlenül szükséges cookie-k használatához az Ön hozzájárulására nincsen szükség. Ezért a feltétlenül szükséges cookiekat nem lehet be és kikapcsolni. A honlapunkon a következő Feltétlenül szükséges sütiket használjuk:

wp-settings-{X}, wp-settings-time-{X}, wordpress_test_cookie, gdpr[allowed_cookies], gdpr[consent_types], gdpr[privacy_bar], _icl_current_language, wpml_referer_url