Belföld

Karrierút: soha nem késő megtanulni egy új szakmát!

Karrierút: soha nem késő megtanulni egy új szakmát!

Szakemberek szerint már elmúltak azok az idők, amikor sokan egy hivatást választva élték le az életüket, és akár ugyanazon az egy munkahelyen dolgoztak nyugdíjba vonulásukig.
Ma már nemcsak a folyamatosan változó munkaerőpiaca, hanem a kiégés miatt is érdemes akár új szakmába vagy másik hivatásba belekezdenünk. Az élethosszig tanulás sokkal több lelki és egzisztenciális erőforrást adhat, mint azt elsőre gondolnánk.

Amikor még fiatalok vagyunk, és az idő előrehaladtával el kell azon gondolkodnunk, hogy milyen pályát, milyen hivatást válasszunk, elsősorban a középfokú, majd felsőfokú iskoláink miatt kerülhetünk nehéz döntéshelyzetbe. Holott az elmúlt évtizedek változásai egyértelműen megmutatták, hogy az élethosszig tartó tanulás, és az ebből fakadó esetleges karrierváltás ma már nem számít rendkívülinek.
Ehhez pedig minden feltétel rendelkezésünkre áll, legyen szó éppen piaci online vagy offline képzésekről, esetleg az állam által biztosított szakképzésekről, leánykori nevén a korabeli OKJ-képzésekről, amely a felnőttképzések keretében akár ingyenesen is biztosítanak új szakmatanulási lehetőségeket.

Erről részletesen a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs és pályaválasztási podcastjában hangzik el több információ:

Új karrierút választása

Amikor új karrierút kiválasztására kerül sor, fontos, hogy mérlegeljük az érdeklődési körünket és készségeinket. Gondoljuk végig, mit szeretnénk csinálni, és miben vagyunk jók. Fontos, hogy az életkor és a tapasztalatok változásával akár olyan új tulajdonságainkra is ráismerhetünk, amelyekre eddig nem annyira figyeltünk.   

Szeretünk kétkezi, kézműves munkát végezni? Született problémamegoldók vagyunk? Van érzékünk a részletekhez, az adatokhoz, azok értelmezéséhez?

Ha azonosítottuk erősségeinket, elkezdhetjük feltérképezni a különböző szakmákat és szakképzéseket, amelyek ezek alapján jól illeszkedhetnek terveinkhez.

Élethosszig tartó tanulás: a megfelelő képzés megszerzése

Ha pedig eldöntöttük, milyen szakmára váltunk, javasolt megnézni, milyen képzettséget írnak elő, amelyet akár egy képzés, szakképzés, felnőttoktatás keretében meg is  tudunk szerezni. A szakmától függően ugyanis lehetnek olyan speciális tanfolyamok, amelyeket el kell végezni a képesítés megszerzéséhez.
Fontos, hogy végezzünk kutatást vagy keressünk meg karriertanácsadót, pályaorientációs szakértőt, és győződjünk meg arról, hogy a választott képzési program akkreditált, azaz igazolt tudással rendelkezik, nemkülönben pedig jó hírű.

Szakemberek szokták azt is javasolni, hogy gyakorlati tapasztalatszerzés és az iparágban való értékes kapcsolatépítés érdekében érdemes gyakornoki vagy szakmai gyakorlatot is keresni.

Karrierváltás: nem vagyunk egyedül

A Profession.hu két évvel ezelőtti kutatása szerint 10 munkavállalóból 7-en már váltottak pályát karrierjük során. Ennek oka elsősorban a fizetésekben keresendő, ami ma már egyre erősödő igény lehet, ha csak a jelenlegi reálbércsökkenési időszakra gondolunk (erről itt írtunk bővebben).
Ugyanakkor a megkérdezettek több mint 20 százaléka is azt vallotta, hogy a kiégés ellen menekült egy másik szakmába, míg ⅓-uk átképzésben is részt vett, hogy megfeleljen új munkája elvárásainak, amely képzés a válaszadók majdnem fele szerint maximum 6 hónapba telt.

A kutatás adatai szerint az új pályát választók 67 százaléka elégedett az új szakmájával.


A HR-Rent friss külföldi állásajánlatai közül itt lehet böngészni!


Fotó: Freepik

Adatvédelmi Központ

Funkció és teljesítmény sütik

A Funkcionális cookie-k lehetővé teszik a honlapunknak a már megadott részletek elmentését és, hogy ezen adatok alapján tökéletesített és személyre szabottabb funkciókat kínáljunk. Ezen cookie-k csak anonimizált információkat gyűjtenek és tárolnak, tehát nem tudják követni az Ön egyéb honlapokon való mozgását. A teljesítmény cookie-k arról gyűjtenek adatokat, hogy hogyan használják a honlapunkat. Ezeket arra használjuk, hogy jobban megértsük miként használják a honlapunkat, hogy annak tartalmát és funkcióit javítsuk. Kérjük vegye figyelembe, hogy a funkcionális és teljesítmény cookie-k kikapcsolása korlátozhatja a honlapunk bizonyos funkcióinak működését. A honlapunkon a következő Funkció és Teljesítmény sütiket használjuk:

_ga, _gat, _gid, fr, _fbp, act, c_user, datr, locale, presence, sb, spin, wd, xs
_ga, _gat, _gid
fr, _fbp, act, c_user, datr, locale, presence, sb, spin, wd, xs

Szükséges sütik

Feltétlenül szükséges sütik olyan funkciókat biztosítanak, amelyek nélkül a honlapunk nem használhatók rendeltetés szerűen. Ezen cookie-kat kizárólag mi használjuk, ezért ezek az első fél cookie-jai. A feltétlenül szükséges cookie-k használatához az Ön hozzájárulására nincsen szükség. Ezért a feltétlenül szükséges cookiekat nem lehet be és kikapcsolni. A honlapunkon a következő Feltétlenül szükséges sütiket használjuk:

wp-settings-{X}, wp-settings-time-{X}, wordpress_test_cookie, gdpr[allowed_cookies], gdpr[consent_types], gdpr[privacy_bar], _icl_current_language, wpml_referer_url