Külföld

Work life balance Németországban – Hogyan dolgoznak a németek, és hogy dolgoznának szívesen

Work life balance Németországban – Hogyan dolgoznak a németek, és hogy dolgoznának szívesen

A németek tényleg egyre kevesebbet szeretnének dolgozni? És hogyan vélekednek a négynapos munkahétről, és egyáltalán, milyen mértékben valósul meg a work-life balance egy átlagos munkahelyen Németországban. 

Miért fontos a work-life balance?

Amennyiben úgy érezzük, jut elég időnk a családra, barátokra, időt tudunk szakítani sportolásra és kedvenc hobbinkra, akkor nagy valószínűséggel a magánéletünk és a munkahelyi életünk egyensúlyban van. Amennyiben ebben a szerencsés helyzetben vagyunk, úgy nem csak a munkahelyi stresszt vezethetjük le hatékonyan, de jó eséllyel kerülünk el olyan, ma már egyre többeket érintő betegségeket, mint a kiégés, alvászavar vagy depresszió.

A work-life balance az életünk sokkal nagyobb részét fogja át, mint a munka és magánélet összeegyeztetése, része ugyanis az is, hogy egészségesen tudunk élni, van időnk sportolni, erős szociális kapcsolataink vannak, azaz az életünket tartalmasnak találjuk és ki tudunk teljesedni benne.
Ez sokak számára mégis egyelőre csupán egy álom és közel sem csak a kelet-európai régióban. 

Mennyit dolgoznak az emberek Németországban?

Meglepő talán, hogy a teljes állásban foglalkoztatottak munkaideje alig változott az elmúlt 30 évben, 2021-ben még mindig közel heti 41 órát dolgoztak az emberek Németországban. A  lakosság nem elhanyagolható százaléka részmunkaidős munkát vállal, ami az átlagos heti munkaidőgörbét is kedvező irányba billenti. Ez alapján ugyanis ha az összfoglalkoztatást nézzük, a heti munkaidő Németországban 34,7 óra és ezzel elmondható, hogy 

a németek az Európai Uniós átlagnál kevesebbet dolgoznak. 

A Spiegel ide vonatkozó cikkéből kiderül viszont az is, hogy a munkavállalók többsége változtatna azon, miként és mennyit dolgozik. A kutatásból megtudjuk, hogy a foglalkoztatottak majdnem fele váltana részmunkaidőre, ha lenne rá lehetősége, 56 százalékuk pedig szinte azonnal felmondana, ha anyagilag megtehetné. Nem meglepő így az sem, hogy a megkérdezettek háromnegyed része támogatná a négynapos munkahét bevezetését, bár a többség csak teljes fizetés mellett.

A fiatalabb generáció is egyre kevésbé kötődik a munkájához, a 2020-as adatok szerinti 69%-hoz képest, tavaly

a 25 év alattiaknak már csak 58 százaléka nem tudná az életét munka nélkül elképzelni.

Ennek eredményeképpen a munkavállalók és a munkaerőpiac elvárásai egyre távolabb kerülnek egymástól.

Mennyi munka tesz boldoggá?

A kérdésre adott válasz nagyban függ az egyéni elképzelésektől és teljesítménytől is. A pandémia óta érthetően megnőtt az igény a home office-ra és a távmunkára, emellett egyre szívesebben dolgoznak az emberek rugalmas időbeosztásban. Már maga a tény, hogy magunk határozhatjuk meg, mikor és hol dolgozunk, növeli a pozitív hozzáállásunkat a munkához, valamint tovább fokozza a munkakedvünket, ha elismernek és ha értékes munkát végezhetünk. 

Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint míg a német férfiak legszívesebben csupán 36 órát dolgoznának hetenként, addig a nők 29 órás heti óraszámmal lennének elégedettek. Ezek a számok pár éve még magasabbak voltak, ami arra utal, hogy a német munkavállalók egyre kevesebbet szeretnének dolgozni. 

Mielőtt azonban azt gondolnánk, a németek túlterheltek a munkájukban, érdemes figyelmet szentelni annak a felmérésnek, ahol azt vizsgálták mennyire valósul meg a work-life balance az európai országokban. A tanulmány olyan szempontokat vett figyelembe, mint a minimálbér, szülési szabadság, éves szabadság, táppénz, egészségügyi rendszer és általános boldogsági szint. A rangsorban Németország nem csak hogy az élvonalban van (4. helyen) work-life balance tekintetében, de mérete ellenére

Németország rendelkezik a leginkább haladóbb szellemű munkakultúrával is Európában. 

Elégedett dolgozó, sikeres vállalat

Vállalatonként eltérő lehet, hogy a cég mennyire járul hozzá az optimális work-life balance-hoz. Míg egy nagyobb, több száz vagy több ezer dolgozót foglalkoztató vállalat valószínűleg jobb feltételeket kínál és szélesebb körű palettával rendelkezik a fizetésen túli juttatásokat illetően, addig a kisvállalkozások előnye lehet a családias munkakörnyezet és a közvetlenebb viszony a felettesünkkel. 

A munkáltató számára legalább annyira előnyös, ha a dolgozó elégedett, mint magának az alkalmazottnak, amit több intézkedéssel is el lehet érni, mint:

  • A rugalmas időbeosztás és mobil munkavégzés: a koronavírus járvány előtt a home office nem volt elterjedt Németországban, ma már azonban a legtöbb cég felismerte ennek fontosságát és a dolgozók részéről is elvárásként mutatkozik.
  • Juttatások: cégtől függően számos juttatással alakíthatunk ki szorosabb érzelmi viszonyt a munkavállaló és a vállalat között. Ilyen lehet az ingyenes étkezés, gyermekfelügyelet, pihenőszoba, fitness bérlet, fizetett képzések, tanfolyamok. 

Tartsuk tiszteletben a szabadidőt!
A digitalizáció egyik hátránya lehet, hogy sok munkavállaló a munkaidején kívül vagy akár szabadságon is elérhető valamilyen okoseszközön keresztül. Amennyiben erre nem figyel mindkét oldal kellőképpen, úgy a munka és magánélet könnyen összemosódhat. Különösen nehezen érintheti ez azokat, akik home office-ban vagy távmunkában dolgoznak, hiszen ott a munkavégzés gyakran eleve otthoni környezetben történik ami már jobban megnehezíti a munka és a privát élet szétválasztását. Bár pozíció és vállalat függő is, ki mennyi időt szentel és szán e egyáltalán időt a munkaidőn túl bejövő e-mailekre, telefonhívásokra, személyes tapasztalatom mégis az, hogy a németek kínosan ügyelnek arra, hogy a munkaidejükön túl már ne foglalkozzanak a vállalatot érintő teendőkkel és ezt ne is várják el tőlük.


A németek többsége a 4 napos munkahét bevezetése mellett 

Belgiumban már korábban lehetőséget adtak rá, hogy aki szeretne dolgozhasson 5 nap helyett csupán 4-et, Magyarországon pedig a Telekom vezette be elsőként a rövidebb munkahét rendszerét. A németek jelentős része is támogatja a négynapos munkahetet, egy részük pedig akár kevesebb bérért is dolgozna cserébe. A megkérdezettek legnagyobb része az új munkarend bevezetésével jobb egészségi állapotot és több energiát remél, de úgy érzik egyúttal hatékonyabban is tudnának dolgozni.

Érdekesség, hogy az ipari és feldolgozóipari dolgozók illetve a közigazgatásban és jogi területen dolgozók között a legnépszerűbb a négynapos munkahét. Ez utóbbi két ágazatban viszont csak 11 százalék mondana le a fizetése egy részéről cserében. 

Az sem meglepő, hogy a legtöbben pénteken maradnának otthon, és hosszabbítanák meg ezzel a hétvégéjüket, ugyanakkor az emberek jelentős része lenne rugalmas azt illetően, melyik napot kapják meg harmadik szabadnapként.


A HR-Rent friss külföldi állásajánlatok közül itt lehet böngészni!


Fotó: Freepik

Adatvédelmi Központ

Funkció és teljesítmény sütik

A Funkcionális cookie-k lehetővé teszik a honlapunknak a már megadott részletek elmentését és, hogy ezen adatok alapján tökéletesített és személyre szabottabb funkciókat kínáljunk. Ezen cookie-k csak anonimizált információkat gyűjtenek és tárolnak, tehát nem tudják követni az Ön egyéb honlapokon való mozgását. A teljesítmény cookie-k arról gyűjtenek adatokat, hogy hogyan használják a honlapunkat. Ezeket arra használjuk, hogy jobban megértsük miként használják a honlapunkat, hogy annak tartalmát és funkcióit javítsuk. Kérjük vegye figyelembe, hogy a funkcionális és teljesítmény cookie-k kikapcsolása korlátozhatja a honlapunk bizonyos funkcióinak működését. A honlapunkon a következő Funkció és Teljesítmény sütiket használjuk:

_ga, _gat, _gid, fr, _fbp, act, c_user, datr, locale, presence, sb, spin, wd, xs
_ga, _gat, _gid
fr, _fbp, act, c_user, datr, locale, presence, sb, spin, wd, xs

Szükséges sütik

Feltétlenül szükséges sütik olyan funkciókat biztosítanak, amelyek nélkül a honlapunk nem használhatók rendeltetés szerűen. Ezen cookie-kat kizárólag mi használjuk, ezért ezek az első fél cookie-jai. A feltétlenül szükséges cookie-k használatához az Ön hozzájárulására nincsen szükség. Ezért a feltétlenül szükséges cookiekat nem lehet be és kikapcsolni. A honlapunkon a következő Feltétlenül szükséges sütiket használjuk:

wp-settings-{X}, wp-settings-time-{X}, wordpress_test_cookie, gdpr[allowed_cookies], gdpr[consent_types], gdpr[privacy_bar], _icl_current_language, wpml_referer_url